Prechod na navigáciu Hlavné menu Prechod na navigáciu vodorovná

Református egyház

       A 16-17. században a protestantizmus szele Borit is erősen megérintette. A falu évszázadokon át őrizte református hitét.

       Különösen alakult és módosult a nyelvhatáron , s a felekezetileg vegyes területen megbúvó kisnemesi falu nemzetiségi összetétele a történelem folyamán. Az 1794.évből fönnmaradt akta szerint számos tanu igazolja, miszerint itt előbb soha más, mint református ember nem lakott. Az evangélikusok üldözése után Bori volt egyike azon hét református gyülekezetnek, mely 1733-ban Hontmegyében még fönnállt.


 

Református templom

       

       Bori látnivalói közül kiemelkedik a falu előtti dombon álló református templom. Tekintélyes barokkos tornyával messziről felhívja magára a figyelmet. A mai templomot 1932-ben emelték az akkor lebontott régebbi istenháza helyén. A torony a templom keleti részén látható, azaz az építmény kelet-nyugati tájolású. A barokkos, bádoggal fedett előtorony csúcsán csillag látható. A főbejárat feletti timpanont oszlopok tartják, benne ezzel a felirattal: 70AD MDCCCCXXXII. Az épület sokszög záródású, boltíves, 3 ablakos, csarnokszerű végződéssel.

   

A fából készült szószékre lépcső vezet, a felette lévő hangfogón egy kehely látható. A szószék

 melletti belső falon két emléktáblát helyeztek el, az egyiket 1999-ben Körmendy György lelkész, gályarab (1629-1704) tiszteletére, a másikat 1917-ben a reformáció ,, négyszázados" évfordulójára. A templomdéli részén található másik bejárati ajtó hasonló kiképzésű, mint a főkapu, de ezt nem használják. Ezzel szemben látjuk az úrasztalát, melyet fehér, vert csipkés terítővel díszítettek. A templomnak kis harmóniuma is van.

        

 


 

ma 2019.07.19 van

ma Dušana névnapja van

Részletes naptár

webygroup

Slovenská verzia
Főoldal